ArchívumHírekHírek 2013

Új vezető az Emlékpont élén

Új vezetõ az Emlékpont élén Az eddigi sikeres kutatási és oktatási munkát folytatva kiszélesítené a közelmúlt hódmezõvásárhelyi történelmét feltáró és bemutató múzeum, az Emlékpont tevékenységi körét az intézmény új vezetõje, Árva László. A közgyûjteményt szakmai fõtanácsadóként irányító pedagógus, a hódmezõvásárhelyi Németh László Gimnázium igazgatója csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, az Emlékpont eddigi közel egy évtizedes mûködésével fontos helyet vívott ki magának az ország kulturális életében. Az Emlékpontban folytatódni fognak az olyan komoly történészi munkával létrehozott idõszaki kiállítások, mint amilyen például az állambiztonsági szolgálatok és a kulturális élet viszonyát bemutató Megfigyelt mûvészet címû tárlat volt. Jövõ év tavaszán a Rákosi-korszak igazságszolgáltatásáról nyílik majd kiállítás, amelyhez kapcsolódóan jelenleg is kutatások folynak, egyebek mellett a szegedi Csillagbörtönben – tette hozzá a szakember. Az intézmény állandó kiállításának bemutatásával, idõszaki tárlataival, rendhagyó történelemóráival jelentõs oktatási tevékenységet végez Hódmezõvásárhely és a térség iskoláival összefogva. 2014-ben a holokauszt emlékév oktatási programjában is fontos szerepet tölt majd be az Emlékpont – közölte Árva László. Mint kiemelte, az I. világháború kitörésének századik évfordulójára emlékezve azonban bõvítené azt az idõszakot, amelynek bemutatásával az intézmény foglalkozik. A szakember lehetõségeket lát a Hódmezõvásárhelyen és a régióban folyó helytörténeti kutatások eredményeinek bemutatására, és arra is, hogy a közgyûjtemény megjelenjen a környezõ településeken. Forrás: MTI