ArchívumHírekHírek 2014

Megújult a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely

Megújult a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely Múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen, amely Magyarország egyetlen ilyen jellegû vidéki állandó bemutatóhelyén – mondta el Hegedûs Zoltán önkormányzati képviselõ szerdán a helyszínen. A politikus emlékeztetett arra, hogy a hódmezõvásárhelyi és a magyar zsidóság vészkorszak alatti történelemét bemutató kiállítóhelyet a zsinagógával közös telken álló, egykori izraelita elemi népiskola épületébõl 2004-ben alakították ki F. Kovács Attila Kossuth-díjas építész tervei alapján. Az állandó tárlat különösen nagy hangsúlyt fektet a gyermekáldozatokra, de emléket állít azoknak is, akik felemelték hangjukat a jogfosztás és üldöztetés ellen – tette hozzá. A hódmezõvásárhelyi önkormányzat az Emberi Erõforrások Minisztériumának Alfa-programján nyert támogatást a kiállítóhely épületének homlokzat-felújítására és a tárlat központi termének átalakítására. A kiállítótér eredeti funkcióját megtartva alkalmassá vált iskolai osztályok fogadására, korszerû informatikai eszközökkel, interaktív foglalkozások megtartására – közölte a képviselõ. Árva László, az állandó kiállítást mûködtetõ Emlékpont szakmai vezetõje elmondta, hogy a hódmezõvásárhelyi holokauszt-kiállítás fontos szerepet tölt be az oktatásban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódva minden évben rendhagyó történelemórákon fogadják az osztályokat Hódmezõvásárhely mellett a környezõ településekrõl is. A Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely külsõ helyszínként szerepel a helyi kerettantervben: a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok itt tanulhatják a második világháború történelmét, ezen belül is mélyebben a holokausztot és tágabban értelmezve a 20. század történelmét a közgyûjtemény kutatói és múzeumpedagógusai segítségével. Diákok hallgatják Mészáros Tamás történészt a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely filmklubjánMTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Az elmúlt idõszakban a közgyûjtemény munkatársai az oktatási munkát segítõ interaktív tanagyagokat fejlesztettek, a kiállítást bemutató szakmai anyagok készülnek, tanulmányi versenyeket, tolerancia-tréningeket és filmklubokat szerveztek – közölte a szakember. Forrás: MTI