ArchívumHírekHírek 2015

Megrendezték a városi történelmi versenyt

Megrendezték a városi történelmi versenyt Városi történelmi szaktárgyi versenyt rendeztek a város felsõ tagozatos diákjainak ma az Emlékpontban. Közel száz diák mérettette meg magát tesztek és különbözõ feladatsorok segítségével. A fõszervezõ a Klauzál Gábor Általános Iskola volt. Az egész város általános és középiskolás diákjai számára rendezték a szaktantárgyi versenyt, amelyre több mint kilencven ötödik-nyolcadik osztályos fiatal érkezett. A gyermekek kétféle módon mérhették össze tudásukat. Egyrészt korosztályuknak megfelelõ tesztek formájában, másrészt az Emlékpont történészei által összeállított feladatsoron keresztül kellett bizonyítaniuk. Városi szaktárgyi történelemverseny az Emlékpont állandó kiállításábanForrás: Promeád.hu – Az Emlékpontos feladatlap teljes egészében a közgyûjtemény kiállított anyagára épül. Szeretnénk a gyerekeket, ezt a korosztályt is minél jobban bevonni az itt bemutatott ismeretekbe, ezért próbáltuk úgy rendezni a dolgokat, hogy külön egy Emlékpontos versenytesztet töltenek ki -mondta Baranyi Imre történelemtanár, a verseny egyik szervezõje. A szaktanár véleménye és tapasztalata szerint ez a generáció kimondottan érdeklõdik a múlt, iránt, szívesen foglalkozik a történelemmel. – Azt gondolom, nagymértékben érdekli õket. Igazán a hely szûke szab határt a jelentkezõknek, mivel akár kétszer ennyi gyermeket is meg lehetne ma mozgatni – tette hozzá a szervezõ. A legjobbakat természetesen most is díjazzák. Évfolyamonként a legjobb hat helyezett tárgyjutalomban, elsõsorban könyvekben részesül majd. Végeredmény a dolgozatok kiértékelése után a jövõ héten várható. Forrás: Vásárhelyi Televízió