ArchívumHírekHírek 2015

Trianonról tanácskoztak az Emlékpontban

Kiállítás és konferencia Hõsök Napján Az érdeklõdõk Szanka József magángyûjtõ elsõ világháborús tárgyait ismerhették meg. De ugyancsak a Nagy Háború adta az apropóját az ezt követõ tudományos konferenciának is. A Kényszerhelyzetben címet viselte az a tudományos tanácskozás, amely a trianoni békediktátum körülményeit és következményeit tárta a hallgatóság elé ma délelõtti elõadásaival az Emlékpontban. Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos fõigazgató-helyettese egy hosszú távú együttmûködés nyitányának nevezte a konferenciát, amelyben lehetõség nyílik egymás kutatási eredményeinek megismerésére vagy akár publikálására is. Prof. Dr. Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos fõigazgató-helyettesének köszöntõjeFotó: Vásárhelyi Televízió “A mi intézetünk mindössze csak egy bõ éve alakult, célul tûzte ki, hogy valóban új területeket kutasson. Azok a kollégák, akik ma megszólalnak, a saját témájukban már ebben az évben tudtak újat felmutatni” – mondta Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos fõigazgató-helyettese. Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelõs miniszteri biztosa Trianon napjaink magyar szomszédságpolitikájára gyakorolt hatásáról beszélt az egybegyûlteknek. “A magyar szomszédságpolitikára rányomja a bélyegét, mint ahogy Trianon óta mindig, az a tény, hogy a magyar népnek egyharmada a határainkon kívül lakik a Kárpát-medencében. A szomszédjaink viszonyulása a magyar kisebbséghez meghatározza a magyar szomszédságpolitikánkat. Ez országról országra különbözik” – mondta Kalmár Ferenc. A miniszteri biztos 2014-ben még tagja volt az Európa Tanácsnak, melyhez Kalmár-jelentés néven nyújtotta be azt a dokumentumok, amely rámutatott, hogy nem foglalkoznak a kisebbségek problémáival. Kalmár szerint a demokratizálódási folyamatban döntõek a nemzeti kisebbségeknek biztosított jogok. Ugyanilyen hangsúlyt kell kapnia az autonómia kérdésének is. Ha egy kisebbség területi vagy kulturális autonómiát akar magának, akkor annak az államnak, amelynek a területén élnek, illik egy párbeszédet kezdenie errõl – tette hozzá a miniszteri biztos. Éppen ezért a Nemzeti Összetartozás Napján különösen aktuális kérdés Székelyföld autonómiája, amellyel a kisebbségi vegyes bizottság is foglalkozik, és amelyet a magyar szomszédságpolitikával is támogatnak. Forrás: Vásárhelyi Televízió