Csak álltak és sírtakAnyaországi tekintetesek a FelvidékenMiklós Péter, az Emlékpont intézményvezetõjének írása megjelent a Magyar Idõk napilap 2016. szeptember 24-i számában.Az ismét a magyar államhoz tartozó Felvidéken szájról szájra járt egy vicc 1938 végén, amely szerint két felvidéki magyar találkozik, s az egyik újságolja, hogy csodálatosan szép álmot látott. Mire az ismerõse megkérdezi, hogy mi volt az. Az, hogy a csehek kimentek – érkezett a válasz. De hát ez a valóság! – így a másik. Igen ám – mondja az álomlátó -, de álmomban nem jött be helyettük senki!Az 1938. november 2-án a bécsi Belvedere palotában a nemzetközi – Joachim von Ribbentrop német és Gian Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterbõl álló – döntõbíróság által meghozott határozat szerint a Felvidékbõl mint egy tizenkétezer négyzetkilométernyi terület és csaknem nyolcszázhetvenezer lakos (nyolcvanhét százaléka magyar volt) került vissza Csehszlovákiától Magyarországhoz. A magyar csapatok 1938. november 5. és 10. között vonultak be a döntõbíróság által megítélt területekre, s a magyar lakosság mindenütt kitörõ lelkesedéssel és meghatottsággal fogadta õket. Egy komáromi szemtanú így emlékezett a magyar katonák érkezésének élményére: “csak álltunk a hídon, és sírtunk”.A Magyarországhoz való tartozás kapcsán érzett felvidéki örömbe aztán rövid idõn belül egy kis üröm is vegyült. Ennek a folyamatnak a mechanizmusait dolgozta föl nemrégiben megjelent Magyar idõk a Felvidéken, 1938-1945 címû, Az elsõ bécsi döntés és következményei alcímû könyvében Simon Attila, a szlovákiai komáromi Selye János Egyetem történelem tanszékének docense és a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója. A kötetben szereplõ megállapítások elsõdleges forrásai szlovákiai és magyarországi állami (például a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában vagy a kassai levéltárban õrzött) és egyházi (így a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyûjteményébõl való) közgyûjtemények adatai, illetve a korabeli felvidéki sajtó híradásai és tudósításai voltak. Az akkoriban magyarok, németek, csehek, szlovákok és zsidók lakta Kassa – amelynek polgárai Márai Sándor munkáiban váltak halhatatlanná – 1938 és 1945 közötti története különösen nagy hangsúllyal szerepel a munkában.A kötetbõl világosan érzékelhetõ az impériumváltásnak és következményeinek a korabeli felvidékiek általi ellentmondásos megítélése. Az öröm és üröm kettõsségének többes alapja volt. A csehszlovákiai magyarok demokratikusabb közélethez voltak szokva, ezért nehezményezték, hogy a politikai pluralizmus csökkenését hozta a magyar világ (nem tartottak például parlamenti választást a visszacsatolt régióban). Ahogyan az sem tetszett sokaknak, hogy magyarországi “méltóságos urak” és “tekintetes urak”, valamint “monoklisok” jelentek meg vezetõ posztokon az új államigazgatásban, nem pedig a cseh idõkben magyarságuk miatt mellõzött helyi szakemberek. Pejoratív éllel az anyaországból a Felvidékre helyezett közigazgatási elöljárókat és alkalmazottakat “anyásoknak” és “nyanyásoknak” nevezték. Simon Attila könyvébõl természetesen egyértelmûvé válik, hogy – mint a szerzõ megfogalmazza – “ezeket a gondokat messze felülmúlták a visszacsatolás elõnyei, messze felülmúlta az öröm, hogy a csallóközi, a gömöri vagy kassai ember ismét magyar állampolgárrá vált. Ezt leírni azonban nehéz, sõt talán lehetetlen is. Ezt át kellett élni.”(Simon Attila: Magyar idõk a Felvidéken, 1938- 1945. Az elsõ bécsi döntés és következményei. Budapest, Jaffa Kiadó, 2015. Ára: 3150 forint)
