ArchívumHírekHírek 2016

A diákok hordozták a forradalom parazsát

A diákok hordozták a forradalom parazsát Október 20-án Dr. Csoma Lajos mesélte el 1956-os élményeit a hódmezõvásárhelyi Emlékpont rendhagyó történelemóráján. Az elõadó – aki 1956 októberében gimnazistaként a nemzetõrség tagja lett – beszámolóját a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola és a Németh László Gimnázium diákjai kísérték figyelemmel. Csoma Lajossal az Emlékpont történésze, Zeman Ferenc beszélgetett Csoma Lajos 1953-ban kezdte meg gimnáziumi tanulmányait a Bethlenben, ahol 1956. október 6-án Rajk László újratemetése sokkolta a diákságot. Nem értették, hogyan lehetséges az, hogy, akik meggyilkolták, most rehabilitálják. Úgy érezték, ez nem bocsánat a kommunisták vétkeire. Bár ez a kérdés történelemórán is felmerült, de a tanáraiktól nem kaptak elfogadható magyarázatot. Az elõadó arról is szólt, hogy október 16-án Szegedre kellett utaznia és népkerti állomáson találkozott egyik tanulótársával, Zrínyi Péterrel. Tõle értesült a szegedi diáknagygyûlésrõl, amelyre Péter meghívást kapott. Együtt mentek az egyetemre, a bölcsészkar Auditórium Maximumába, ahol végigkövették az ország elsõ diákgyûlését, amelynek során megalakult a Magyar Egyetemisták és Fõiskolások Szövetsége (MEFESZ). A helyiség befogadóképessége ötszáz fõ, de körülbelül ezren voltak, s emellett az egyetem mögötti futballpálya is egyetemistákkal volt tele. Csoma Lajosnak és Zrínyi Péternek a zsúfoltság ellenére sikerült bejutni a terembe. Minden hozzászóló egyértelmûen egy önálló egyetemi ifjúsági szervezet létrehozása mellett állt ki. Itt hangzott el elõször az a követelés, hogy a szovjetek vonuljanak ki Magyarországról, amit Lejtényi András vetett fel. Csoma Lajos is felszólalt, s indítványozva, hogy középiskolások is lehessenek tagjai a MEFESZ-nek – javaslata végül nem kapott támogatást. Másnap a Szegeden történteket elmesélték vásárhelyi diáktársaiknak és Gyáni Imre igazgatónak is, aki higgadtságra intette tanítványait. Október 18-án a gimnázium DISZ-szervezete (az állampárt ifjúsági társszervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége helyi csoportja) rákényszerült, hogy diákparlamentet hívjon össze, Gyáni Imre igazgató 19-én, pénteken reggel a délutáni órákra a gimnázium kultúrtermébe engedélyezte a gyûlést. Ezen a tanulóifjúság hetvenöt-nyolcvan százaléka jelent meg. Gyáni Imre és a DISZ vezetõi elnököltek. A jegyzõkönyvet Csoma Lajos vezette, az elsõ hozzászóló B. Kovács Ferenc volt, aki a kötelezõ mezõgazdasági munkák ellen tiltakozott. Zrínyi Péter az orosz nyelv kötelezõ tanulása ellen emelt szót, Csoma Lajos pedig az orosz csapatok itt tartózkodásának jogosságát kérdõjelezte meg és vitatta a Varsói Szerzõdés létjogosultságát.