ArchívumHírekHírek 2016

Három hét boldogság1956 – A szegedi egyetemisták voltak október 23. előkészítői

Három hét boldogság1956 – A szegedi egyetemisták voltak október 23. elõkészítõi Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetõjének írása megjelent a Magyar Idõk 2016. október 22-i számában. Köztudott, hogy 1956-ban a budapesti mûegyetemisták gyûlései és követelései voltak a forradalmi folyamatok elsõ lépései. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a szegedi bölcsészkar épületében egy héttel a forradalom fõvárosi kitörése elõtt létrejött Magyar Egyetemisták és Fõiskolások Szövetségének megalakulása a forradalom közvetlen elõzményének s indítószikrájának tekinthetõ. Ezen esemény elõtt tisztelgett a múlt hétvégén Áder János köztársasági elnök. A magyarországi forradalmi mozgalmakban és eseményekben hagyományosan mindig nagy szerep jutott a fiataloknak. 1848 márciusában a Petõfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál vezette márciusi ifjak voltak a pesti forradalom zászlóvivõi és programalkotói. Nem történt ez másként 1956-ban sem, hiszen hatvan évvel ezelõtt is az egyetemi hallgatók, a középiskolai diákok és a munkásifjak voltak a társadalmi elégedetlenség és a szabadságvágy megfogalmazói és elsõ képviselõi. Az elsõ ötvenhatos kommunistaellenes egyetemi mozgalom a szegedi bölcsészkaron 1956. október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Fõiskolások Szövetsége (MEFESZ) volt. Budapesti járókelõk olvassák az egyetemi ifjúság felhívását. Vidéki indítószikra (Forrás: MTI) A szegedi egyetem fontos – ugyanakkor a XX. században a történelmi fordulatok mentén többször átalakuló és dinamikusan változó – intézménye volt a magyar tudományos világnak és a dél-alföldi város közéletének. A Kolozsvárról a román megszállók által elûzött Ferenc József Tudományegyetem Szegedre került ideiglenesen 1921-ben. Valóban ideiglenes volt a dolog, hiszen 1940-ben, a második bécsi döntés – amelynek következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz – után az Osztrák-Magyar Monarchia elsõ uralkodójának nevét viselõ felsõoktatási intézmény visszaköltözött eredeti székhelyére. Ugyanekkor alakult meg a Tisza-parti városban a Horthy Miklósról elnevezett egyetem – így Szeged sem maradt universitas nélkül.A szegedi egyetem professzori karán elõbb a kolozsvári hagyományokból fakadó református szellemiség uralkodott, késõbb az intézményt Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter igyekezett katolikus jellegûvé tenni, 1945 után pedig az új “demokratikus” mentalitás megteremtése indult meg. Az egyetem szovjetizálásának egyik markáns megnyilvánulása volt, hogy a történelmi tárgyakat – kinevezett professzorként – Rákosi Mátyás “harcostársának” és az ötvenes évekbeli kommunista diktatúra egyik vezetõjének, Gerõ Ernõnek a felesége, Fazekas Erzsébet oktatta: a szovjet történetszemléletnek és a sztálinista politikai elvárásoknak való megfelelés igényével.A szegedi egyetemi hallgatók hagyományosan mindenféle tekintélyelvû állami törekvésnek és diktatórikus elképzelésnek igyekeztek ellenállni. Az 1930-as években a Szegedi Fiatalok Mûvészeti Kollégiuma tagjainak – akik között ott találjuk Radnóti Miklóst is – irodalmi, néprajzi, pedagógiai, kritikai, fotó- és képzõmûvészeti munkássága képviselte a modernitás újabb esztétikai irányzatait, valamint hívta föl – falukutató és szociografikus tevékenységével – a figyelmet a magyar társadalomban jelen lévõ szörnyû szociális feszültségekre. Az 1940-es évek elején a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzor koordinálta Szegedi Egyetemi Ifjúság elnevezésû szervezet tartotta távol a fiataloktól a nyilas és a nemzetiszocialista eszméket. Az 1945 utáni koalíciós években is plurális volt a szegedi hallgatói mozgalom, amelynek mind ifjúsági érdekképviseleti, mind értékõrzõ tevékenységében – elõbbit a Szegedi Egyetemi és Fõiskolai Ifjúság, utóbbit a Kálmány Lajos Kör jelenítette meg – vezetõ szerepet játszott az idén kilencvenesztendõs Péter László irodalomtörténész-professzor (aki 1956-os kiállásáért aztán hét hónapot töltött börtönben).A szegedi hallgatói mozgalom többpólusú és érdekképviseleti jellege a pártállam kiépítésével egy idõben megszûnt, s az egyetlen ilyen jellegû hivatalos formáció az állampárt – a Rákosi vezette kommunista Magyar Dolgozók Pártja – ifjúsági társszervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége egyetemi csoportja lehetett. Egészen 1956 októberéig, amikor – az október 23-i forradalom nyitányaként – a hallgatói elégedetlenség nyomán létrejött az autonóm és valóban demokratikus elvek mentén szervezõdött MEFESZ.Ötvenhat õszére nem pusztán a fiatalok és az értelmiségek – a polgári gondolkodásúaktól a baloldaliakig -, de valamennyi társadalmi réteg elégedetlen volt a fönnálló politikai rendszerrel. A földjétõl, tulajdonától és tradicionális termelési módjától erõszakkal megfosztott földmûves népesség és a rossz élet- és munkakörülmények között dolgozni kénytelen ipari munkásság egyaránt elítélte a terrort és a félelmet a mindennapok részévé tevõ kommunista diktatúrát.A szegedi ötvenhatos események egyik elõzménye volt a helyi fiatal értelmiségieket tömörítõ, a budapesti Petõfi Kör mintájára szervezett József Attila Kör október közepi megalakítása. Ezzel párhuzamosan 1956. október 10-én Alaksza Helmut másodéves szegedi joghallgató levelet kapott egy budapesti barátjától, amelyben megküldte neki a “Magyar diákok!” kezdetû, a “budapesti bölcsészhallgatók” által szignált, géppel írt felhívást.E dokumentum elsõ mondatai optimista kezdetrõl árulkodnak: “A XX. kongresszus szelleme széttörte az eszmék bilincseit. Napjainkban kezd értelmet, tartalmat kapni a demokrácia, a szocializmus fogalma.”A folytatásban a “budapesti bölcsészhallgatók” kifejtették véleményüket a szerintük szellemi nyomorékokat nevelõ, centralizált és sztálinista modellen alapuló felsõoktatási rendszerrõl, majd az ez elleni föllépésre buzdítottak, amelynek elsõ lépcsõfoka a kötelezõ oroszórák eltöröltetése és a fakultatív nyelvoktatás kiharcolása. Ennek érdekében – javasolták a levél írói – az egyetemi hallgatók egységesen bojkottálják az oroszórákat október 22-tõl.A levelet Alaksza Helmut megmutatta jogász szakos barátainak – Kiss Tamásnak, Lejtényi Andrásnak és Tóth Imrének -, s az 1956. október 16-ra saját kezdeményezésükre megrendezett diákgyûlésre már a következõ szövegû, kézzel írt cetlivel invitálták a hallgatókat: “Ma este 7h-kor a Maximumban a budapesti egyetemisták felhívására válaszolni akarunk. Teremtsünk szabadabb, igazi demokrata, önálló egyetemi életet! Gyertek el mindannyian!”Az 1956. október 16-i nagygyûlésen viszont már nem csak az oroszoktatás kérdésérõl volt szó, sõt a szerb származású, internálást átélt Putnik Tivadar – legradikálisabbként – a szovjet csapatok kivonását is követelte. A mintegy ezer – a szegedi bölcsészkari Auditorium Maximum elõadótermet szûknek találó – megjelent kimondta a független, önálló szabad hallgatói szervezet, a Magyar Egyetemisták és Fõiskolások Szövetsége megalakulását. Legfõbb feladatnak a -MEFESZ, valamint a hallgatói önkormányzatiság és az egyetemi autonómia terjesztését és népszerûsítését tartották. Ennek jegyében a következõ napokban a MEFESZ szervezõi felkeresték a Szegedi Tudományegyetem vezetõit, és küldöttséget menesztettek a magyarországi egyetemekre az ügy népszerûsítésére a hallgatók körében. Október 20-ra ismét nagygyûlést hívtak össze, amelynek célja a MEFESZ mûködési kereteinek tisztázása és követeléseik megfogalmazása volt.Október 17-én létrejött a szegedi jogi kari, egy nappal késõbb pedig a tanárképzõ fõiskolai MEFESZ-szervezet. Elõbbi alakuló ülésén Kónya Albert oktatásügyi miniszter is részt vett, s mintegy áldását adta a hallgatói mozgalom megalakulására. Sõt pár nappal késõbb rendeletet adott ki, amellyel eltörölte a kötelezõ orosznyelv-tanulást és a honvédelmi ismereteket, valamint az ideológiai tárgyak óraszámát heti kettõben maximálta. Az 1930-as években a szegedi egyetemen végzett fizikus Kónya Albert egyébként inkább szakpolitikus volt, mint pártember. Miniszteri székét az elsõ két forradalmi Nagy Imre-kormányban megtarthatta, majd a kádári rendszer kezdetén is oktatási kormánybiztosként mûködött. Ennek ellenére ötvenhatos szerepvállalása miatt politikai tisztségeirõl 1957 folyamán le kellett mondania, és visszatért a tudomány világába.A MEFESZ 1956. október 20-i gyûlésén készült – a Magyar Rádió archívumában õrzött – hangfelvételnek az anyaga ismert, s Jancsák Csaba ifjúságszociológus, a szegedi egyetem docense szakszerû gondozásában napvilágot is látott. Ezen az összejövetelen a hallgatók megfogalmazták a szervezet tanulmányi és politikai programját.A követelések között szerepelt az önálló hallgatói sajtó (a Szegedi Egyetem címû lap), a honvédelmi oktatás óraszámának csökkentése, a belföldi utazási és kulturális programokra jegykedvezmény.A politikai állásfoglalásban a hallgatók követelték többek között a sajtó és a tájékoztatás szabadságát, a Rákosi-korszak bûnöseinek felelõsségre vonását, Nagy Imre és Lukács György beválasztását az állampárt (Magyar Dolgozók Pártja) központi vezetõségébe. A legnagyobb népszerûséget azonban a következõ két politikai programpont birtokolta: “Új alapokra fektetett, szabad demokratikus választási rendszert követelünk.” Valamint: “Követeljük, hogy az egyetemi ifjúság nagyobb részt kapjon az ország politikai és egyéb ügyeinek intézésében.”Az október 20-i gyûlésen Perbíró József professzor, a jogi kar dékánhelyettese elnökölt, aki késõbb a szegedi forradalmi bizottság elnöki tisztségét is betöltötte, s akit a megtorlások idején életfogytiglani börtönre ítéltek (végül hat év után szabadulhatott). S részt vett rajta Baróti Dezsõ irodalomtörténész-professzor, a szegedi egyetem rektora is, aki mint vezetõ a forradalom napjaiban eltávolította a sztálinista és dogmatikus kommunista oktatókat (amiért egy év börtönt kellett elszenvednie a forradalom leverése után). Egyetemisták nagygyûlése a szegedi bölcsészkaron 1956. október 20-án. “Népéért, hazájáért, boldogabb jövõnkért harcoló bátor, lelkes sereg” A MEFESZ célját alapító tagjai a következõképpen fogalmazták meg: “A szövetség célja, hogy az egyetemekrõl és fõiskolákról kikerülõ ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös, passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önzõ réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövõnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja.”A forradalom és szabadságharc bukása után következõ megtorlások során – mint levéltári kutatásai alapján Haág Zalán szegedi történész-politológus kimutatta – több mint százharminc szegedi egyetemi polgár ellen indult eljárás. Legtöbbjüket elmarasztalták, s súlyos retorziók érték õket: ezek köre a többéves börtönbüntetéstõl a felsõoktatási intézményekbõl való – állandó vagy ideiglenes – kizárásig terjedt.Kiss Tamás, a MEFESZ titkára – miután ötvenhatos szerepléséért három évig börtönben volt, és megélte a kitaszítottságot a Kádár-rendszerben – egy interjúban így fogalmazott arról az idõszakról: “Áldom a sorsomat, hogy megadatott az a ritka pillanat, hogy 1956-ban tevékeny résztvevõje – talán kicsit annál több – lehettem annak a csodálatos néhány hétnek. Azért mondok néhány hetet, mert mi nemcsak a forradalomban, hanem az azt megelõzõ tíz napban is lelkesek voltunk.Az átlag magyar állampolgár tizenkét napig volt boldog, október 23-tól november 4-ig. Mi pedig október tizedikétõl negyedikéig. Ez tíz nappal hosszabb idõszak. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt én megérhettem, mert úgy gondolom, hogy az ember élete így lehet tartalmas, mindazok ellenére, hogy fizikailag, anyagilag az ember hátrányos helyzetben volt itt három, három és fél évtizeden keresztül. Nem csinálnám másképp.”http://magyaridok.hu/belfold/1956/harom-het-boldogsag-1103320/