ArchívumHírek

A mérsékelt humanista. Bibó-kiállítás az Emlékpontban

 – Bibó István munkásságát mind a jobb-, mind a baloldali politikai gondolkodók elismerik – jelentette ki Tegzes Lászlóné Bibó Borbála pénteken a hódmezővásárhelyi Emlékpontban az édesapja életét és munkásságát bemutató tárlat megnyitóján.

A politikus és politológus Bibó lánya – aki több mint egy évtizedig Hódmezővásárhelyen élt a családjával az 1970-es–1980-as évek fordulóján – a most megnyílt kiállításról elmondta: nyitó portréként egy olyan felvételt választották, amelyen édesapja mosolyog. Ez a kép ugyanis akkor készült az 1956-os szerepvállalásáért életfogytiglani börtönre ítélt Bibó Istvánról, amikor a börtönből az 1963. évi nagy amnesztia idején kiszabadulhatott. A roll up-okon a látogatók végig követhetik Bibó munkásságát, de a tablók képei a család életébe is bepillantást engednek.

– Bár eddig sok könyv jelent meg Bibóról, mégis szükséges beszélni róla – fogalmazta meg Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, aki példamutatónak nevezte Bibó István szélsőségektől mentes, mérsékelt alapállását, amelyet a nácizmus és a kommunizmus tombolásának idején tanúsított, s amely miatt az 1980-as években, a rendszerváltás hajnalán az ókommunista erők kivételével valamennyi politikai irányzat igazodási pontként ismerte el. Bibó egyszerre volt baloldali, keresztény és liberális úgy, hogy életművét a mértékletesség, a humanizmus és az európai gondolkodás tette feledhetetlenné.

Bibó István 1956. november 4-i kiáltványát – amelyet az épület szovjet megszállásakor a parlamentben lévő egyedüli kormánytagként fogalmazott meg – Bajnócziné Rácz Éva felolvasásában hallgatta meg a megnyitó közönsége.

A Bibó István élete és munkássága című kiállítás két hétig látható az Emlékpontban. A tárlatot az 1956-os Emlékbizottság támogatásával a leányfalu Faluház és Ravasz László Könyvtár munkatársai állították össze Tegzes Lászlóné Bibó Borbála szakmai koordinálásával.