ArchívumHírek

Az Emlékpontot bemutató írást közölt a Magyar Idők napilap

Magyar Idők, B. Orbán Emese 2017. december 1., péntek

Múltkereső szembenézés

A hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum hármas küldetést tölt be

A kétezres évek elején két projektje is volt Hódmezővásárhelynek a XX. századdal való szembenézés jegyében. A Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet, amely a zsidóüldözés, a hódmezővásárhelyi áldozatok, a holokauszt gyermekáldozatai és az embermentők emlékezetét őrzi, 2004-ben, a holokauszt hatvanadik évfordulóján avatták fel. Ezzel párhuzamosan folyt a XX. századi totális diktatúra, a kommunizmus világának feltérképezése, az ehhez fűződő anyaggyűjtés eredménye­képpen pedig 2006 nyarán megnyílt az Emlékpont Múzeum. Ez utób­biban jártunk nemrég.

Az Emlékpont Múzeum az államszocia­lizmus korszakát mutatja be hódmező­vásárhelyi tárgyakon, dokumentumo­kon keresztül, de nemcsak ezek kerül­nek előtérbe, hanem a személyes tör­ténetek, az emberek is, hiszen a gyűj­temény nagy részét mintegy száz hosszabb-rövidebb interjú képezi. Ezek szá­ma folyamatosan gyarapszik; egyrészt azokat a szereplőket, akikkel már ko­rábban beszéltek, újra meg újra megke­resik, illetve még mindig kerülnek elő áldozatok, tanúk, akik úgy döntenek, hogy megszólalnak. Interjúrészleteket hallgathatunk meg a parasztság elle­ni támadásokról, az erőszakos iparosí­tásról, az egyházak elleni fellépésről, a korszak erőszakszervezeteiről.

Miklós Péter történész, aki 2015 óta vezeti az Emlékpontot, de egyetemi ok­tatóként, muzeológusként a kezdetek­től kapcsolatban állt az intézménnyel, arról a tapasztalatáról számolt be, hogy az interjúkban elhangzó személyes em­lékeknek sokkal nagyobb a hatásuk a lá­togatókra, mint a kiállított tárgyaknak.

Amióta ő az igazgató, hármas külde­tést fogalmazott meg magának, és eze­ket az intézményt fenntartó önkormány­zat is elfogadta. A célközönségük első­sorban a helyi általános és középisko­lás diákság: nekik rendhagyó történe­lemórákat ajánlanak, de arra is van le­hetőség – és a helyi pedagógusok szívesen élnek is vele -, hogy a XX. száza­di témákat ebben a hiteles környezet­ben dolgozzák fel a tanulókkal. Az Em­lékpontban tudományos kutatás is fo­lyik, igyekeznek maradéktalanul feltár­ni és dokumentálni Hódmezővásárhely 1945-1990 közötti történelmét, rendez­vényeket szerveznek eredményeik be­mutatására, illetve publikálják is azokat. „Egyetlen olyan intézmény vagyunk a vidéki Magyarországon, amely a népbí­róságokkal foglalkozik. A hódmezővá­sárhelyi népbírósági pereket teljes egé­szében feltártuk, és kimutattuk, hogy ezek az 1944 és 1949 között működő szervek nem azt vizsgálták, hogy ki volt a háborús bűnös, hanem azokat ítélték el, akik a helyi gazdasági és társadalmi élet elismert tagjai voltak. Ezzel pedig az volt a céljuk, hogy a tulajdonnal rendelkező rétegeket teljesen mellőzzék, va­gyonukat megszerezzék, őket pedig el­űzzék” – avat be az igazgató a témába, amelyet Vincze Gábor kollégája dolgo­zott fel. Az Emlékpont történészei kö­zül Nagy Gyöngyi az igazolóbizottsá­gok, Zeman Ferenc a nemzeti bizottsá­gok tevékenységét kutatta. „Az évfordu­lók rabságában vagyunk” – fogalmazott kissé sarkítva Miklós Péter, és elmond­ta, hogy tavaly Összefogás a szabadsá­gért címmel adta ki a hódmezővásár­helyi önkormányzat az 1956-os forra­dalom emlékére összeállított kötetüket.

Ezzel el is érkeztünk Miklós Péter vezetői programjának harmadik pont­jához: a kötetek kiadásához. Az intéz­ménynek nemcsak saját gyűjteménye van, hanem, mint láttuk, kutatómun­ka is zajlik benne, ennek eredményeit kiadványsorozatban igyekeznek a nyil­vánosság elé tárni. „Szükség van az ér­tékőrző történészi látásmódra, a törté­nész nem lehet értéksemleges” – jelenti ki Miklós Péter. Munkatársaival két célt tűztek ki: az emberi méltóság tiszteletét és a szabadság képviseletét. Ennek szel­lemében indították el Emlékpont-könyvek sorozatukat, amelynek november­ben jelent meg a hetedik kötete, a nyol­cadik és kilencedik a jövő év elején lát napvilágot. Emlékeztető című folyóira­tuk online is elérhető. Kádár-huszárok és pártkatonák címmel jelent meg no­vember 7-re a helyi munkásőrség tör­ténetét feldolgozó kötetük. „Fontosnak érezzük, hogy ne csak a hősökről, hanem az áldozatokról és a diktatúra fenntar­tóiról is megemlékezzünk, ez utóbbiak­ról nyilván nem pozitív értelemben” – magyarázza a témaválasztást.

Az Emlékpont Múzeum, amely osz­tálykirándulások gyakori célpontja is, három fő egységből áll. Az egyikben az állandó kiállítás található, ahol időrend­ben, illetve tematikusán mutatják be a város fél évszázados történetét 1945-től 1990-ig olyanformán, hogy hódmezővá­sárhelyi történeteken, dokumentumo­kon, tárgyakon keresztül végül is Ma­gyarország szocializmus kori történe­tét meséli el az erőszakos kollektivizá­lástól az egyházak (érdekes módon az amúgy protestáns többségű Hódmező­vásárhelyen is főleg a nagy ellenséget, a katolikus egyházat támadták) elleni tá­madásokon át az átgondolatlan iparo­sításig. (A városban ennek következté­ben kezdték gyártani a Puli nevű kisau­tót, mindenféle szerviz- és értékesítési háttér, megfelelő technológia és szak­emberek nélkül, importanyagokból. A pár száz elkészült járgány közül, ame­lyek pont azt a célt nem tudták betelje­síteni, hogy közlekedjenek velük, egyet szemrevételezhetünk a kiállítótérben.)

Szomorú blokkja az állandó kiállí­tásnak a Fehér Gárda ellenállási moz­galomról megemlékező rész. A két ha­lálraítélt és kivégzett mozgalmán Blahó János és Kovács István rokonaival, kortársaival, a Fehér Gárda néhány még élő tagjával készített interjú is meghall­gatható a teremben. Az épület pincéjé­ben stílszerűen az erőszakterem kapott helyet, itt az ÁVO, a munkásőrség és a III/III-as ügyosztály történetét mutat­ják be képekkel, dokumentumokkal és folyamatosan vetített belügyi oktatófil­mekkel. Az akkori kikapcsolódási lehe­tőségeket illusztrálja a Sport büfé Bam­bi és Márka üdítőkkel, valamint korabe­li lemezekkel. Egy másik teremben lát­hatjuk hódmezővásárhelyi festők adott tematikára – tsz-világ, mezőgazdaság, fejlődés, a tudás tisztelete és a többi szo­cialista frázis – készített műveit.

Az Emlékpontban található a szocia­lista kori Hódmezővásárhely három jel­képe is: az ülő Lenin-szobor a városháza hátsó homlokzatáról, „Iván” az 1956-ban, majd 1990-ben ismét ledöntött szovjet emlékműről, illetve az 1919-es proletár- diktatúra emlékművének szobrai. A mú­zeum következő egysége a konferencia- terem, ahol előadásokat, könyvbemuta­tókat, rendhagyó történelemórákat tar­tanak. A harmadik az időszaki kiállítá­soknak helyet adó galéria. Az itteni tár­latok zöme az Emlékpont saját anyagá­ból áll össze, de befogadják a városhoz kötődő képzőművészek kiállításait is.

„Az emberek a saját múltjukat ke­resik, és nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is” – állapítja meg Miklós Pé­ter igazgató búcsúzáskor.