Három dél-alföldi család történetén keresztül mutatta be a kommunista rendszer kuláküldözését a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott rendhagyó történelemóráján Nagy Gyöngyi. Az Emlékpont történészének pénteki előadásán az Eötvös József Szakközépiskola diákjai vettek részt.
„A nép kizsákmányolója, a zsíros paraszt, aki huszonöt hektárnál nagyobb területen gazdálkodik, cselédeket tart, vagy bérmunkát végeztet” – így határozta meg hazug módon a kommunista diktatúra a kulákokat a szovjet elnevezést meghonosítva, és akik ellen a hatalom 1951–52 között 60 ezer rendőrségi és 100 ezer tanácsi eljárást indított.
Ezek indoka lehetett feketevágás, terményrejtegetés és az is, ha a gazda nem gyűjtötte be területéről a burgonyabogarakat, de akár az is, ha nem rendelte meg a kommunista párt lapját, a Szabad Népet, s a büntetés lehetett szégyentábla, pénzbüntetés, börtön, vagy akár halál is.
A Vásárhely határában harminc holdon gazdálkodó Tárkány Szűcs István nemcsak kalászosokat, de kendert és lent is termelt, volt halastava, míg gyümölcsösében az alma és a barack mellett füge is termett. Darálómalmot üzemeltetett és cséplőgépet is bérbe adott a gazda, aki tagja volt a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesületnek, sőt a Független Kisgazdapártnak is.
A kommunista hatalom 1949 nyarán, az aratás előtti napokban lefoglalta cséplőgépét és az akkor alakult Lenin Tsz-nek adták, s mivel kevés volt a munkáskéz a gabona betakarításához, szabotázs miatt vonták eljárás alá. A közellátási hivatalba és a bíróságra idézték rendszeresen hol „feketevágásért”, „fekete őrlésért”, majd 1950. április 13-án négy ávós elvitte és annyira megverték, hogy az április 16-i tárgyalását követően orvosa indítványára a bíróság hazaengedte, ahol másnap az ütlegektől kialakult belső vérzései miatt mindössze negyvenhat évesen életét vesztette. A tanyáját elbontották, földjeit kollektivizálták. S amikor ez ellen özvegye felszólalt, öt hónapi vizsgálati fogság után hét évre börtönbe zárták.
A székkutasi Füvesi János földjeit is elvették, s az abból létrehozott Petőfi Szövetkezetbe kényszerrel beléptették. Ott lóápolóként alkalmazták, ám amikor e feladatra új embert vettek fel, s az a Füvesiéknek meghagyott melléképületet is magának akarta, János nem engedett. Az új lóápoló erre az istállót felgyújtotta, amellyel Füvesit vádolták meg, aki – vélhetően kényszer hatására – elismerte a cselekményt. A szentesi börtön udvarán az oda kiterelt rabok előtt akasztották fel és családja nem kapott lehetőséget az elhantolásra: holttestét a fővárosi bonctani intézetnek adták át.
Völgyesi Pálnak, bár voltak földjei, a Békés megyei Csabacsűdön hivatalnokként dolgozott 1945-ig, amikor őt kuláknak nyilvánították, mert a jegyzőnek dolgozott. S mivel csak egy avas szalonnadarabot találtak nála házkutatáskor, azt a nyakába akasztva vonszolták végig Szarvas főutcáján vasárnap délután. A Körös partjához érve még látták, hogy elengedik az ávósok, később azonban otthonának udvarán, a kútban találtak holttestére, egy elvágott kötéllel a nyakán.
