Sajtószoba

Négy nemzet történészei az Emlékpont konferenciáján

Német, bolgár és román történészekkel lépetek közös pályázatba az Emlékpont történészei, azt kutatva, melyik országban hogyan dolgozzák fel és mutatják be a kommunizmus időszakát. A konferencia hivatalosan kedden kezdődik, ám a résztvevők a vásárhelyi városházára kaptak meghívást kedd délutánra, ahol Markó Csaba kabinetvezető köszöntötte a résztvevőket.

Markó Csaba kifejtette: azokban az országokban, amelyekben sikerült feldolgozni, kibeszélni a közelmúlt történelmét, az már nem terheli tovább a mindennapokat, ezért is hozta létre Hódmezővásárhely az Emlékpontot.


A konferenciára érkezett amszterdami egyetemista, Martijn Mollema már ismeri az Emlékpontot, amely segített szakdolgozatának elkészítésében. Mint elmondta, számára szimpatikus, hogy az Emlékpont nem egyoldalúan mutatja be a kort, hanem lehetőséget ad arra a látogatóknak, hogy kialakítsák véleményüket. Mint mondta, a kommunizmus korszaka bár nehéz volt, vannak olyan vélemények, amelyek szerint voltak ennek emberi pillanatai is.


A nemzetközi együttműködésről az Emlékpont igazgatója, Blazovich Péter elmondta: a konferencia résztvevői találkoztak már egymás országaiban, a vásárhelyi találkozó a záróeseménye a sorozatnak. A konferencia egyébként nyitott, bárki részt vehet az előadásokon, s bár a tanácskozás nyelve angol, gondoskodnak fordításról.


Az igazgató szólt arról is, hogy a sorozat zárásával egy komoly szakmai kiadványt készítenek, amelyet a részt vevő intézmények mellett Strasbourgba is el fognak küldeni.

Arnay

https://www.promenad.hu/cikk/negy-nemzet-torteneszei-az-emlekpont-konfereciajan-118324

Promenád – a vidék hírportálja
2012-09-03