Sajtószoba

Célkeresztben a kommunizmus

A kommunizmus évtizedeinek magyarországi vonatkozásait mutatják be a hódmezővásárhelyi Emlékpont által rendezett konferencia előadói bolgár, román és német szakembereknek, akik szeptember 4. és 6. között az alföldi város közgyűjteményében tanácskoznak a (fél)múlt bemutatási és oktatási módszereiről.

˝A múlt emlékei a jövő nyitott társadalmáért˝ című pályázatban négy ország nyolc tudományos intézete vesz részt; a vásárhelyi programsorozat megnyitójára szeptember 4-én, kedden 10 órakor kerül sor az Emlékpont konferenciatermében.


Ez év elején bolgár, német és román partnerintézményekkel közösen nyert pályázatot az Emlékpont az Európai Unió által kiírt és finanszírozott Europe For Citizens program keretében az ˝Openness – Past memory for a future open society˝, azaz ˝Nyitottság – A múlt emlékei a jövő nyitott társadalmáért˝ címmel. A program célja, hogy a résztvevő szakemberek megosszák egymással tapasztalataikat a kommunista diktatúra időszakának bemutatási lehetőségeiről, módszereiről és közös, látogatóbarát interpretálási módszereket dolgozzanak ki.


A Hagyomány a kommunizmus célkeresztjében című tanácskozás résztvevőit Dr. Kószó Péter alpolgármester fogadja és köszönti Városháza dísztermében szeptember 3-án, hétfőn délután 4 órakor. Az Emlékpont konferenciáján a meghívott szakemberek bemutatják a kommunizmus hazai történetének legfontosabb politikatörténeti vonatkozásait: szó lesz a kuláknak bélyegzettek üldözéséről, a Fehér Gárda Ellenállási mozgalomról, illetve a magyar kisebbségek helyzetéről a szomszédos államokban. Előadások hangzanak el a kádári Magyarország gazdasági és oktatási viszonyairól, illetve a vendégeknek lehetőségük nyílik betekinteni egy tanórába és találkoznak az 1956-os forradalom és szabadságharc szemtanúival és résztvevőivel is.

www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/celkeresztben_a_kommunizmus/2295889/

Délmagyar Online
2012-09-03