Javaiktól megfosztott, öngyilkosságba menekült gazdák
A Csongrád Megyei Kormányhivatal a hódmezővásárhelyi Emlékponttal együttműködésben 2015 óta rendez kiállításokat, könyvbemutatókat és szakmai rendezvényeket, amelyek célja Magyarország kommunizmus-kori történelmének bemutatása. Ezek egyik eleme a Pártkontroll szoba a hivatal első emeleti helyiségében, amely irodából irányította a kommunista diktatúra a közigazgatást 1960-tól. A kiállítóhely most újabb elemmel, a Sorsfordítás című állandó tárlattal bővült, amelyet Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója mutatott be.
Magyarországon a paraszti társadalom 1945 és 1962 között roppant meg, amelynek utolsó, 1958 és 1962 közötti hulláma volt a szövetkezetesítés, amely gyakorlatban a kényszer-kolhozosítást jelentette: embereket erőszakkal kényszerítettek a termelőszövetkezetekbe. Ennek során egymillió gazda veszítette le földjét, s lett téesz tag, vagy szovjet kategóriával élve kolhozparaszt, amelynek súlyos társadalmai következményei is lettek.
A gazdák idegrendszerét felőrölte ez a folyamat, megnőtt az öngyilkosságba és az alkoholizmusba menekülők száma, sőt a pszichiátriák nyilvántartásaiban új kategória jelent meg, a téeszesítés miatt megbetegedettek csoportja.
A hatvanas évek elejére befejeződött az ötvenhatos forradalom utáni megtorlások folyamata, amelynek utolsó állomásaként fogható fel a kényszerkollektivizálás, s a forradalom vidéken volt erős, itt követelték az emberek vissza a földjeiket, az önkormányzatok jogát, s ezek ellen a törekvések ellen a hatalom szigorúan lépett fel.
Miklós Péter rámutatott: ha az emberek elveszítik anyagi javaikat, jövedelmüket, gazdasági erőforrásaikat, akkor politikai mozgásterük is szűkül, nem lesz pénzük, társadalmi presztízsük, befolyásuk.
A kiállításnak számos hódmezővásárhelyi vonatkozása is van, megemlékezik a Fehérgárda mozgalomról, a gazdákról, akik nyíltan, akár a párt- vagy tanácsi fórumokon, vagy akár a sajtóhoz fordulva ki merték mondani, hogy ellentétben a propagandában megjelenő önkéntes csatlakozással valójában fizikai erőszakkal kényszerítve, sztálinista módszerekkel hozzák létre ezeket a szövetkezeteket.
A szocialista korszakban három nagy fázisa volt a mezőgazdaság szerkezetének és a paraszti társadalom átalakításának. A földosztás volt az első fázis, amelynek nem volt célja életképes gazdaságok létrehozása: erre a választások megnyerése miatt került sor az akkor földművelésügyi miniszter, Nagy Imre vezetésével. Hetven éve, 1948 nyarán Rákosi Mátyás az egypártrendszer kiépítésével megfogalmazza, hogy a parasztságot termelőszövetkezetek és termelőszövetkezet csoportok létrehozásával kell megrendszabályozni.
Az igazi nagy hullám a paraszti társadalom szétzúzására és a parasztságnak, mint az önálló gazdálkodó és erőforrásokkal rendelkező, öntudatos társadalmi réteg megszüntetésére az 1958 végén indult szövetkezetesítés volt, amely nem Rákosi, hanem Kádár János nevéhez fűződik.
A kiállításnak ez a legfontosabb üzenete – fogalmazott a történész –, hiszen a kádári diktatúrát hajlamosak vagyunk puhább, enyhébb, gulyásosabb szocializmusként említeni, gyakorlatban ez – főként a Kádár-korszak elején – a Rákosi-rendszer, a sztálinizmus, a szovjet típusú erőszak-berendezkedés tényleges folytatása és megvalósulása volt.
