Hírek

Piarista diákok vásárhelyi múzeumokban

Tanulmányi kirándulásra érkezett Hódmezővásárhelyre a szegediDugonics András PiaristaGimnázium egyik tizenegyedikes osztálya. A diákok az Emlékpontban, a zsinagógában és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen ismerkedtek Hódmezővásárhely huszadik századi történetével.

 Dékány Zoltán osztályfőnök elmondta, hogy a legtöbb szegedi közgyűjteményben jártak már a diákok, így kézenfekvő volt, hogy a közeli Vásárhely legyen tanulmányi kirándulásuk célpontja. Az osztályfőnök arról is szólt, hogy az Emlékpontban és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen bemutatott korszakok – az államszocializmus időszaka és a holokauszt kora – közel állnak a tanulók érdeklődéséhez, míg a felújított zsinagógában a teológia területéről szerezhettek új ismereteket a fiatalok.