Két évtizede alakult meg Budapesten a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, s a jubileum alkalmából a Budavári Polgári Szalonban szervezett programsorozatuk előadója Nagy Gyöngyi. A hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze a szerdai nyitórendezvényen Gróf Andrássy Ilona életútját és tevékenységét mutatta be.
A sorozat olyan, 20. századi asszonyok életét mutatja be, akik fontos szerepet töltöttek be a Trianon utáni keresztény, nemzeti, polgári Magyarország újjáépítésében, helyt álltak a második világháború alatt és 1956-ban, s akiknek nagy többségét korábbi szerepvállalásai miatt meghurcolták a közel negyven évig tartó kommunista diktatúra idején.
Gróf Andrássy Ilona a család felvidéki birtokán nőtt fel, s bár orvos szeretett volna lenni, ezt szülei nem támogatták, így az érettségi vizsgát követően – egy főúri család lányától szokatlan módon – egy porcelánüzemben dolgozott díjtalan gyakornokként.
Amikor 1939-ben a német és szovjet csapatok megszállták Lengyelországot, az onnan érkező menekültek ellátásában segített, s elvégezte a Vöröskereszt önkéntes ápoló- és műtősnői tanfolyamát, s tudását a budai sziklakórházban alkalmazta. A háború lezárulta után családja Liechtensteinbe emigrált, Ilona azonban – mint később megfogalmazta –, a „kommunisták bosszantására” – itthon maradt. Állást vállalt biológiai laborokban, kutatóintézetekben laborasszisztensként, egészen 1952-ig, amikor főúri származása miatt a Hortobágyra telepítették ki, az ott töltött egy év során borjúnevelőként dolgozott.
A forradalom idején, 1956-ban sebesülteket ápolt, s részt vett az olasz és francia követségekre érkező segélyszállítmányok elosztásában. Utóbbi miatt 1957-ben letartóztatták és Kistarcsára internálták. A féléves szabadságveszést követően ismét dolgozhatott, ám nem sokáig: 1961-ben a szemináriumból eltávolított kispapok segítéséért négy év börtönre ítélték. A teljes vagyonelkobzást azonban – vagyona nem lévén – nem tudta végrehajtani a kommunista hatóság.
A börtönéveket követően egy temetőőri lakásban lakott, ám ambíciói ekkor sem hagyták el, ötvennyolc évesen tett angol és német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát. Folyamatosan megfigyelték, s útlevelet is csak 1971-ben kaphatott, akkor nyílt alkalma felkeresni külföldön élő családját. Amikor halálának évében, 1990-ben felavatták dédapjának, a miniszterelnök Andrássy Gyula emléktábláját, életére visszagondolva Ilona így fogalmazott: „Csak azért is érdemes volt itthon maradni!”