ArchívumHírek

Személyes történetek alapján a Nagy Háborúról

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban Pálinkó György, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium történelemtanára mutatta be Az I. világháború című kötetét. A szerző művét elsősorban a fiataloknak szánta, s a történelmi tények mellett a mindennapok történéseit is igyekszik bemutatni, így a saját dédapjai által átélt események is a könyv lapjaira kerültek.

A szerző – akivel a bemutatón Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze beszélgetett – korábbi könyveiben Napóleon és Nagy Sándor mellett a második világháború világát mutatta be, a Nagy Háború centenáriumához közeledve határozta el, hogy ezt a korszakot is összefoglalja közérthető módon olvasóinak.

Pálinkó György történelemtanárként és íróként is arra törekszik, hogy az adott korszakot megkedveljék a diákjai, ehhez viszont fontos, hogy figyelmüket érdekes történetekkel és látványos illusztrációkkal tartsa fenn. A mai fiatalokat a digitális információhordozók igyekeznek elcsábítani a könyvektől, azonban a tartalomnak és a formának a megfelelő alkalmazásával befogadható lesz a nyomtatott kiadványok által közvetített tartalom is.

A kötet megemlékezik az első világháború legelső áldozatáról, az abádszalóki születésű Kovács Pálról, aki 1914. július 29-én vesztette életét Belgrád közelében, ahol a harcok folyamán lőszert igyekezett szállítani bajtársainak, amikor egy szerb puskagolyó kioltotta életét.

A szerző saját családjának történetéről is mesél a könyv lapjain. Mint elmondta, mind a négy dédapja harcolt az első világháborúban. Egyikük jelen volt Przemyśl ostrománál, amikor Hermann Kusmanek táborszernagy átadta kardját, s azzal az erődöt is az orosz csapatoknak, s dédapja 1915-ben orosz hadifogságba került, ahonnan csak az 1920-as években térhetett haza. A dédapa elmesélte, milyen éhínség volt a táborokban, ahol rendszeresen megtörtént, hogy az elhullott gabonamagvakat, kukoricaszemeket még a szemétből is kiszedték, hogy éhségüket csillapíthassák a foglyok.

Ezek a történetek azok, amelyek valamennyi diák figyelmét felkeltik, hogy később az évszámok és az események sorával is barátságot kössenek. Az est zenei közreműködője a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola nyolcadikos tanulója, Békési Dorina volt, akit zongorán Lauer Ágnes művésztanár kísért.