Hírek

Zsindelyné Tüdős Klára, az embermentő divattervező

Előadássorozat indult az Emlékpontban

A vészkorszak embermentő asszonyainak tevékenységét mutatja be a hódmezővásárhelyi Emlékpont új sorozata. A keddi nyitóelőadáson Az 1944-1945-ben zsidókat, kommunistákat, erdélyi menekülteket és arisztokratákat mentő divattervező, a 2001-ben a Világ Igaza kitüntetéssel elismert Zsindelyné Tüdős Klára életútját ismertette a közgyűjtemény történésze, Nagy Gyöngyi.

A Debrecenben született Tüdős Klára fiatalon köteleződött el a színházi világgal, s bár szereplésre nem vágyott, amellett, hogy az Operaház jelmeztervezőjeként dolgozott, írt darabokat, sőt még filmet is rendezett. Budapest belvárosában nyílt szalonját szívesen látogatták a közép- és a felsőosztály hölgyei keresve közkedveltté vált, a főúri és a népviseletet ötvöző ruháit, amelyeket vidékről érkezett alkalmazottai és a fővároson kívüli háziiparban dolgozó varrónők készítettek.

Második házasságát a későbbi államtitkár, majd miniszter Zsindely Ferenccel 1938-ban kötötte, s mindennapi munkája mellett 1944-től az Országos Református Nőszövetség elnöke lett.

A második világháború idején nemcsak Istenhegyi úti villájukban a svéd misszióval együttműködve, – vállalva az életveszélyt jelentő kockázatot – biztosított ellátást és az életben maradáshoz nélkülözhetetlen okmányokat több mint hetven üldözött személynek, de további két ingatlanban további százan nyertek menedéket az üldöztetés és a nyomor elől, s ő bújtatta az író Tamási Áron és Fekete István, s a később kommunista politikus, Apró Antal családját is.

A háború befejeztével a Nőszövetségben vállalt szerepet, villájukban evangelizációt és tanfolyamokat szervezve, azonban politikai nyomásra 1947-ben lemondott. Villájukat államosították, s a házaspárt az államszocialista hatalom intézkedésére kitelepítették: egy balatoni villa házmesteri tisztét kellett ellátniuk tizenkét éven át. Férje halála után egy rövid ideig Ausztráliában élő lányához költözött, majd hazatért. Lelkigondozói munkáját haláláig folytatta, 1980. áprilisában hunyt el.

Zsindelyné Tüdős Klára embermentő munkájáért Izrael Államtól 2001-ben megkapta a Világ Igaza (Yad Vashem) kitüntető címet.