Emlékpont

dr. Rapcsák András (1943 – 2002)

Fizikus, országgyűlési képviselő, polgármester. Debrecenben született. A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium elvégzése után 1961-től a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1969-ben fizikusi diplomát szerzett. Szülővárosában a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalatnál, majd Szegeden a Délmagyarországi Áramszolgáltatónál fejlesztőmérnökként dolgozott. 1973-ban költözött Hódmezővásárhelyre, ahol a Metripond Mérleggyár tervező- és fejlesztőmérnöke, 1985-től pedig a gyár mérlegágazatának vezetője lett. 1990-ben az első szabad önkormányzati választást követően választották meg Hódmezővásárhely polgármesterének, mely tisztséget haláláig töltötte be. 1994-ben a Kereszténydemokrata Néppárt támogatásával országgyűlési képviselővé választották. Az 1998-as országgyűlési választásokon az országban egyedüliként, az első fordulóban ismét képviselővé választották.