Hírek

Miklós Péter a dél-alföldi interetnikus kapcsolatokról tartott előadást a Felvidéken

Többség és kisebbség között

A felvidéki Selye János Egyetem november első hetében rendezte meg VII. Nemzetközi Tudományos Szimpóziumát Többség–kisebbség együttélés címmel. Az eseményen előadást tartott Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója is.

A felvidéki Selye János Egyetem Tanárképző Kar Neveléstudományi Tanszéke és Biológia Tanszéke, valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács november 5–6-án rendezte meg VII. Nemzetközi Tudományos Szimpóziumát Többség–kisebbség együttélés címmel. Az eseményen – komáromi, pozsonyi, prágai, budapesti, győri, szombathelyi, székesfehérvári, nagyváradi és beregszászi előadók mellett –  referátumot tartott Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője is.

A múzeumigazgató a dél-alföldi magyarok és szlovákok együttélésének történeti tapasztalatait összegezte, valamint hangsúlyozta, hogy az előítéletesség, a megkülönböztetés és az intolerancia ellen az oktatási intézmények – és a falaikon belül zajló multikulturális és nyitott szemléletű nevelés eszközeivel dolgozó pedagógusok – tehetnek a legtöbbet.

Miklós Péter elmondta, hogy a vásárhelyi közgyűjtemény és a szlovákiai komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kara között régi jó kapcsolat van. „Ennek szellemében tartott már előadást az Emlékpontban Vajda Barnabás, a kar tudományos dékánhelyettese, valamint Simon Attila egyetemi docens, a történelem tanszék vezetője. Előbbinek az intézmény kiadványában jelent meg tanulmánya is, s a következő évtől szerkesztőbizottsági tagként segíti folyóiratunk, az Emlékeztető munkáját” – fogalmazott a történész.

A múzeumigazgató hangsúlyozta: a Selye János Egyetem Tanárképző Kara – amelynek mostani konferenciáján Nagy Melinda nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes meghívására vett részt – fontos partnere az Emlékpontnak, már csak az azért is, mert a kisebbségi kérdésnek és az interkulturális kapcsolatoknak, valamint a huszadik századi Közép-Európa történetének egyik meghatározó tudományos műhelye.

A Többség–kisebbség együttélés című szimpóziumot a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának „Majorita – minorita a ich súžitie – Čo vieme o sebe?” D047/2019/13-es számú projektje támogatta és a Magyar Tudomány Ünnepe, valamint a szlovákiai Tudományok és Technika Hete keretében valósult meg.