A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkásokemléknapjához kapcsolódva mutatták be a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Szabadság helyett erőszak. Magyar női sorsok 1944-1945-ben címmel, az azonos címmel megrendezett konferencián elhangzott előadásokból összeállított kötetet. A szovjet hadsereg katonái által elkövetett erőszak áldozatává vált, valamint a málenkij robotra és a gulágokra elhurcolt Kárpát-medencei magyar nők történetei napvilágra csak az elmúlt évtizedben kerülhettek.
Erről Nagyné Pintér Jolán, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke szólt, akinek szülei mindketten egy évtizedet töltöttek rabszolgaként a Szovjetunióban. Negyvenévnyi hallgatás után beszélhettek először az embertelen körülményekről, a teljes kiszolgáltatottságról, a generációkon átívelő traumákat okozó megaláztatottságról.
Kovács Emőke, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa szólt arról, hogy a 2018-ban megrendezett konferencián elhangzott, s a kötetben olvasható előadások mellett olyan művészeti alkotások is igyekeznek az élményeket feldolgozni, mint Zsigmond Dezső A Sátán fattya című alkotása, vagy a film főszereplője, Gera Marina által napokban Emmy-díjat kiérdemelt, Az örök tél című film.
– Ezek a nők ítélet nélkül kerültek az ötezer munkatábor valamelyikébe, amelyekbe összesen egymilliónyi, első sorban magyar és német nemzetiségű embert, közöttük kétszázezer nőt vittek ingyenes munkavégzésre – fogalmazta meg a Kárpát-aljáról érkezett Gulág-kutató, Dupka György. A szakértő elmesélte az egyik, a Huszt melletti Visk településen élő család történetét. A 14 éves lányt a hozzájuk betérő, részeg szovjet tiszt megerőszakolta, akit a közben hazatérő apa baltával megölt. A férfi elmenekült, Romániába emigrált, azonban a szovjet titkosszolgálat, az NKVD magát az áldozatot, a 14 éves lányt és testvérét fogta el, s hogy büntetést nyerjen az erőszakos tiszten elkövetett cselekedet, őket vitték Szibériába.
A kutató hangsúlyozta: a történetek elmesélői ma már nem félnek elmondani a velük megesetteket, s többségük fontosnak tartja, hogy nyilvánosságra kerüljenek a rémtettek, amelyek igazolják: a kommunizmus nevében ugyanúgy nemzetiségi alapon vette el az emberek életét, vagy nyomorította meg őket, mint ahogyan az a nácizmus zászlói alatt történt.
