Hírek

Népi hagyományvilág a huszadik századi irodalomban

Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret címmel rendezett konferenciát a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a közgyűjteménnyel együttműködésben a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

A konferenciát nyitó előadásában Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat főszerkesztője Tömörkény István Valér a földbe megy című novellája kapcsán elmondta: a modern városlakók nem látják át a társadalomra ható valódi okokat és azok okozatait, míg a falu embere nem menekülhetett a gond, a gondolkodás elől, s arról is szólt, hogy az egyén és a közösség közötti űr Európa keleti országaiban később indult növekedésnek, mint a kontinens nyugati felén.

Kovács Imre Attila irodalmár, az Emlékpont munkatársa Németh László Kisebbségben című írását A költő, a raktáros meg a többiek  című előadásában több oldalról körbejárva kifejtette: az esszé a harmincas éveket lezárva látott napvilágot, s Németh László dolgozatának tanulsága, hogy a “magyar kisebbség” nem más, mint a magyar népi írók közössége. Mórocz Gábor irodalomtörténész Szabó István novellisztikáját elemző előadását követően a tanácskozást Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum Igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője zárta, aki Németh László egyfelvonásos drámája, a Petőfi Mezőberényben kapcsán állította párhuzamba a színdarab íróját és annak főszereplőjét. Petőfi korának sikeres és ünnepelt szerzője volt, művei nemcsak megjelentek, de folklorizálódtak is, míg Németh László darabját 1954-ben, a Rákosi diktatúra idején, túl a békési és hódmezővásárhelyi éveken és a rendőrségi megfigyelésen írta. A színműben az alkotói válságát élő költő élethelyzete hasonlóságot mutat az akkori Németh Lászlóéval.

A konferencia végén bemutatták a Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret című, Miklós Péter szerkesztésében megjelent kötetet is, amelyben tizenkét szerző tanulmánya elemzi a címben megjelent témákat és a huszadik századi magyar gondolkodástörténet kulcskérdéseit. A Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány által szervezett konferenciát és könyv kiadását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.