Hírek

Séta a rabbival

Prohászka Ottokár ellentmondásos alakja

Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetőjének írása megjelent a Magyar Idők 2016. december 10-i számában

Aligha van a magyar katolicizmusnak nagyobb indulatokat kiváltó alakja, mint Prohászka Ottokár (1858-1927) székesfehérvári püspök. Szaktörténészek és ideológiailag elkötelezett publicisták vitatkoznak rendszeresen arról, hogy „Magyarország apostola és tanítómestere” vagy pedig megátalkodott antiszemita volt-e. Utóbbinak egyébként ellentmond az, hogy – mint Mózessy Gergely, a fehérvári püspöki levéltár vezetője írásaiból kiderül – Prohászka Székesfehérvárott tüntetőén karon fogva sétált a helyi rabbival a főutcán, vagy hogy konferenciabeszédeinek a budapesti egyetemi templomban a pesti főrabbi is gyakori hallgatója volt, illetve hogy írásaiban és beszédeiben a legnagyobb tisztelettel szólt a hitét élő zsidóságról.


Prohászka történelmi szerepének vitatottsága indította arra az idén kilencvenhetedik évében járó Barlay Ödön Szabolcsot – rubinmisés katolikus papot, történészprofesszort, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát -, hogy útjára indítsa a Prohászka Ottokár jubileumi sorozat című kiadványfolyamot, amelynek most kilencedik kötetét veheti kezébe az olvasó. Barlaynak A katedrális címmel megjelent könyve Prohászka életpályájának a püspökké szenteléséig tartó periódusát tekinti át. Az olvasmányos stílusban megírt kötet nem pusztán a jámbor irodalmi művekben megszokott lózungoktól mentes és filológiailag megalapozott (amit mintegy ötszáz hivatkozás igazol) munka, hanem pártatlan és objektív történészi teljesítmény is. Barlay azt a katolikus egyháztörténet-írásban régóta elterjedt gyakorlatot követi, hogy minél több forrásszöveg idézésével – ezzel a félremagyarázására lehetőséget adó értelmezési keret szűkítésével – igyekszik megállapításait alátámasztani.


A könyvnek – amelynek elején Prohászka Ottokár szüleinek életútja mellett gyermekkori, gimnáziumi, valamint esztergomi szeminarista és római egyetemi éveinek áttekintése olvasható – a középpontjában a tudós és ambiciózus fiatal pap tudományos, egyházi és közéleti pályájának fejlődéstörténete áll: az esztergomi teológiai tanárságtól a budapesti professzorságig. Nem egyszerűen karriertörténet ez, hanem olyan pálya – és ez Prohászkának a könyvben bőven idézett naplójegyzeteiből világosan kitetszik -, amelynek alapja és végső célja maga Jézus Krisztus. Korunk embere elszokott attól, hogy hívő emberek őszinte szövegeit olvassa. Prohászka Ottokár naplófeljegyzéseiből sugárzó keresztény hite nem megmosolyogtató ájtatoskodás vagy megkeményedett bigottság, hanem olyan, minden gondolatát és cselekedetét átszövő alapvető beállítódás, amelyről talán nem is lehet tisztelet és elfogódottság nélkül írni.


Prohászka elméleti teológiai munkássága (amelyben a keresztény tanítás és a modernitás tudományos eredményei által meghatározott mentalitás között kereste a kapcsolatokat) mellett a gyakorlati problémákra is különös figyelmet fordított. Egyrészt a szocializmus fenyegető veszélyére hívta föl határozottan a figyelmet, másrészt elkötelezett volt a nyomasztó szociális kérdések megoldása mellett. Ennek jegyében a munkások bér- és lakhatási viszonyainak a javítására, a szövetkezeti termelési modellekre vagy éppen a nőnevelés megszervezésére dolgozott ki stratégiákat.


A Barlay Ödön Szabolcs könyvében leírtak alátámasztják a szerzőnek Prohászka Ottokárról tett megállapítását: „Tisztelték és hallgattak rá papok, szeminaristák, egyetemisták, munkások, férfiak, nők, falusiak, városok lakói, kételkedők, misztikusok egyaránt.”