ArchívumHírek

Vidékfejlesztési szakemberek látogattak az Emlékpontba

Egy éve, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltsége a hódmezővásárhelyi Kálvin térre, a zeneiskola egykori épületébe költözött. A kirendeltség munkatársai csütörtökön látogatták meg az Emlékpont kiállítását.

A kiállításon a közgyűjtemény történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc kísérték végig az agráriummal foglalkozó szakembereket, akiknek figyelmét különösen felkeltette a város mezőgazdasági szerkezetében 1945 után, a téeszesítés következtében bekövetkezett átalakulás.


Az ötven főt számláló csoport – amely tagjainak nagy része a megye más településéről jár a Vásárhelyen működő hivatalba – megismerkedett Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmével és gazdaságával, de betekintést nyertek a korszak művészeti irányzataiba is. A csoport tagjainak egy részének – életkori okokból – személyes tapasztalatai vannak e korszakból, míg a fiatalabb munkatársak családi elbeszélésekből és a történelemkönyvekből ismerik a Kádár-rendszert.

A vendégek a látogatás végén megtekintették az Emlékpont 1956-os vásárhelyi eseményeit bemutató időszaki kiállításának tárgyait, dokumentumait és az eseményeket ismertető tablósorozatot is és a látogatás végeztével jelezték, hogy a tavasz folyamán a Zsinagógában és a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen tesznek látogatást.